MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

Vitathatatlan tény, hogy a civilizáltnak nevezett társadalmak egyik legnagyobb kihívása a súlyfelesleggel és annak minden egészségi szövődményével szembeni küzdelem. Ám hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy rengeteg egyéb nagyszerű hatást is köszönhetünk a rendszeres sportolásnak.
Kevesen gondolnánk, de igaz, hogy a szellemi tevékenység jobban fárasztja testünket, mint a fizikai munka. Ha jó közérzetet, friss gondolatokat kívánunk magunknak, akkor a szórakoztató, ugyanakkor élettani szempontból intenzívebb terhelést adó sportot kell az életünkbe illeszteni. Hogy miért, íme néhány adalék!
Személyre szabott edzések
A személyiségünknek, habitusunknak megfelelően választott sportolás élvezetet nyújt, ami már önmagában is a kikapcsolódás biztosítéka. Például a társasági emberek a csapatsportokat részesítsék előnyben. Jobb egy jót focizni, mint a kártyaasztal mellett inaktívan azt hinni, tettünk valamit egészségünkért. Ha inkább egyedül szeretnénk lenni, ússzunk, kocogjunk, kerékpározzunk, túrázzunk! Nem kell alkalmazkodnunk senki hangulatához, tempójához, és testünk is felüdül, újra lesz türelmünk embertársainkhoz.
A magunk által megválasztott edzésintenzitás megóv minket attól, hogy túlhajszoljuk magunkat egy edzettebb partner miatt. A nordic walking kényelmesebbé, biztonságosabbá teszi a gyaloglást, ezért idősebbeknek is ajánlható. Az evezés, kerékpározás társaságban, több napos túrák keretében is végezhető, ami táborozással, bográcsozással összekötve igazi társasági életet jelenthet. A közös sportolás összehozza a barátokat, összetartja a családokat.
Ha a munkánk fokozott feszültséggel, stresszel jár, akkor olyan sportot érdemes választanunk, melyben eredményesen levezethetjük azt. A munkahelyi stressz levezetésére kiválóan alkalmasak az "ütős sportok".
Boldogság és izgalom?
Sokat hallani a "boldogsághormonról", a béta endorfinról, melynek termelődése a jó közérzetünk alapja. A sport által fokozható e hormon termelődése az agyunkban, ami azonban keményebb edzésintenzitást feltételez. A "lötyögés" inkább időpazarlás, ezért válasszunk fárasztónak mondható tempót edzéseink során. Az edzés, sportolás utáni kellemes ernyedtség, jóleső boldogságérzés többek között ennek a hormonnak a hatására alakul ki bennünk.
A bátrabbak, vagányabbak egy másik hormon hatását keresik edzéseik során, az adrenalinét. Ez minden komolyabb edzés során fokozott mértékben termelődik testünkben, de leginkább a veszélyesnek, félelmetesnek tűnő mozgásoknál kiugró a szintje. Azonban nem minden veszélyes, ami annak látszik.
Lehet biztonságosan is "veszélyt" szimulálni. Ehhez azonban komoly sportszakemberek segítségét kell kérnünk. A raftingolást, sziklamászást, búvárkodást és hasonló veszélyesnek feltüntetett sportot is megvalósíthatjuk a legbiztonságosabb körülmények között, ha hozzáértőre bízzuk magunkat, és csak azt vállaljuk, amire valóban képesek vagyunk.
Sose feledjük el, hogy csak a rendszeres sportolásnak van hosszútávon értékelhető élettani és pszichés hatása. Ne csak a nyárra, a nyaralás idejére korlátozzuk a sportolást, hanem legyen az életünk része!
MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!
