Táplálkozás

„Bőségvarázsló” étkeink: lencse és bab

Számos finom magyar fogás alapanyaga a bab és a lencse. Rendszeres fogyasztásukkal kedvezően befolyásolható a bélműködés, a vérzsír- és vércukorszint, továbbá szervezetünk védekező rendszerének állapota.

Újévkor sok család asztalára kerül valamilyen babból vagy lencséből készült ételféleség. Ez a szokás egy hiedelemmel kapcsolatos, amely szerint, aki ezen a napon eszik ezekből az ételekből, annak sok pénze lesz az új esztendőben. A bab és a lencse régen gyakran szerepelt a böjti étrendben is, azonban néhol épp ekkor volt tilos a fogyasztása.

Egyes helyeken a hüvelyeseket a télen szabadon járó holt lelkek eledelének tekintették, ezért vonatkozott rájuk időszaki étkezési tilalom. A száraz szemtermések mindemellett egykor jóslásra, áldozatra, rontás elhárítására is szolgáltak. Népi gyógymódként ismert volt a beteg testrészek hüvelyesekből készült főzettel való lemosása.

Babot és lencsét már az ókorban is termesztettek. Akkoriban a babot sok helyütt afrodiziákumnak tekintették, ezért Egyiptomban a szüzességi fogadalmat tett papoknak a babra még nézniük sem volt szabad. A római birodalomban különösen a lencsét tartották nagy becsben, elsősorban leves vagy püré formájában fogyasztották. A halottakat lencsével és sóval küldték utolsó útjukra.

Az egészséges táplálkozás keretein belül hetente 1-2 alkalommal tanácsos szárazhüvelyeseket (babot, lencsét, sárgaborsót, szóját) fogyasztani. Megfelelő táplálkozás, folyadékbevitel és helyes életvezetési szokások kialakítása mellett a hüvelyesek gyakori étrendbe iktatása különösen ajánlott a bélrenyheségben szenvedőknek, cukorbetegeknek, illetve magas LDL-koleszterinszint esetén.

A hüvelyesek ma is fontos táplálékaink. Rendszeres fogyasztásuk segít szabályozni a bélműködést, könnyebbé tenni a székletürítést, megelőzni a székrekedés kialakulását. A bennük lévő élelmi rostok vizet vesznek fel, megduzzadnak, növelik a széklet mennyiségét, fokozzák a bélmozgást, megkötik a vastagbélbe kerülő rákkeltő anyagokat, és a bélben élő hasznos mikrobák működéséhez is szükségesek.

Ételkészítés előtt a szárazbabot, lencsét válogassuk át, majd több órára áztassuk vízbe, hogy az elveszített víztartalmat részben pótoljuk, és megduzzadjanak a szemek. Sót csak a főzési idő vége előtt adjunk az ételhez, hogy gyorsabban megpuhuljon.

Az élelmi rostok bakteriális lebontása során keletkező részecskék hatására javulhat a szervezet zsíranyagcseréje, csökkenhet a vérben a rossz típusú LDL-koleszterinszint. A bab és lencse szénhidráttartalma ugyan jelentős, az élelmi rostoknak köszönhetően azonban –fogyasztásukat követően – mérséklődhet az étkezés utáni, hirtelen fellépő vércukorszint-emelkedés cukorbetegség esetén.

A szárazbab és a lencse energiatartalma nagy (átlagosan 338 kcal/100g, illetve 342 kcal/100g). Tömegüknek kb. 50%-a szénhidrát (bab 57,9 g/100g, lencse 53g/100g) fehérjéik (bab 22,3g/100g, lencse 26g/100g) értékes aminosav-összetételűek. Az anyagcsere-folyamatokhoz elengedhetetlenül fontos B1-, B2-, B6-vitaminokban és pantoténsavban gazdagok, valamint jó forrásai számos ásványi anyagnak (káliumnak, magnéziumnak, réznek, cinknek stb.) is.

A hüvelyesek rendszeres fogyasztásával olyan növényi alkotórészek is szervezetünkbe kerülnek, melyek képesek megakadályozni egyes rákkeltő anyagok aktivizálódását. A bab és lencse csírája koncentráltan tartalmaz ilyen összetevőket. A csírák könnyen beépíthetők az étrendbe, pl. salátába, kefirbe keverve, szendvics mellé.

Babból és lencséből a hagyományos leves és főzelék mellett készíthető párolt étel, saláta, krokett, különböző ízesítésű pürék, mártások, tűzálló tálban egytálételek stb. Gabonafélékkel együtt fogyasztva fehérjéi jobban hasznosíthatóak a szervezet számára.

Az egyes emberek szervezete különbözőképpen reagálhat a hüvelyesek fogyasztására. Gázképződésre hajlamosító, puffasztó hatásuk miatt fontos, hogy csak az egyéni tűrőképességnek megfelelő mértékben együnk hüvelyeseket. Szoptató anyukák legyenek körültekintőek a fogyasztás terén. Emésztőszervi panaszok (hasmenés, hányinger, hányás, stb.) esetén a bab és lencse étrendbe iktatása nem javasolt.

A hüvelyesek fogyasztását követően előforduló rossz közérzet kialakulásának az esélye csökkenthető, ha fedő nélkül főzzük a babot és a lencsét, így főzés közben a panaszt okozó illóanyagok könnyebben eltávozhatnak.

A Nestlé nem csak az élelmiszerek fejlesztésében gondolkodik felelősen, hanem a széndioxid-kibocsátás szempontjából is.
Hozzászólások
0
Nem vagy bejelentkezve
2011.12.26 | 20:28:32 Lénárt Éva (Nestlé Életmód Klub tag)
Nagyon finom étel a babos káposzta.Ugyan úgy készül,mint a székely káposzta csak a hús helyett jól beáztatott nagy szemű babot használok .Szilveszterre különösen finom!
Szász-Győző Zsuzsanna (MDOSZ)

MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:

1 db Feldobox ajándékutalvány:

'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

Most minden új klubtag 3 sorsjegyet kap!