Termékek

Így óvjuk a hőségtől a babát!

A kisgyerekek, várandós nők különösen nehezen bírják a fojtogató kánikulát. Sokan szinte belefáradnak a hőségbe, vagy a szokottnál is ingerültebbek lesznek. Vigyáznunk kell arra, hogy a nagy hőségben – az erős verejtékezés miatt – rendkívül nagy, óránként akár több liternyi vízvesztés következhet be, amit ugyanolyan mennyiségű víz és só bevitelével kell kiegyenlíteni.

Az újszülöttek testének kb. 70%-a víz, mely mennyiség az életkor előrehaladtával csökken. A legtöbb létfontosságú folyamat vizes közegben megy végbe, így érthető, miért fontos a szervezet megfelelő hidratáltsága.

 

Normál esetben a szervezet szomjúságérzettel jelzi a folyadékigényt, de erre nem mindig szabad hagyatkozni.

Hacsak nincs árnyas udvar vagy fák alatt lévő játszótér, akkor a gyerekeket ne vigyük ki a hőségbe! A séta ideje tolódjon kieste nyolc, akár kilenc órára. Ha árnyékban, napernyő alatt, babakocsiban vannak a kicsik, akkoregy szál pelenka is elég nekik. Az esti lefekvés ideje is kitolódhat, és vigyázzunk, hogy éjszakára se legyenek túlöltöztetve!

A kisbabákat rendszeresen meg kell kínálni folyadékkal, sőt rá kell beszélni őket, hogy igyanak!

Az igény szerint szoptatott gyerekeknek a kánikulában sem kell vizet adni, mellre tenni viszont nagyon gyakran, akár 15-20 percenként is. Ők szomjoltásra az anyatej elejét használják, amely kevésbé zsírdús.

Tippek:

  • Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskánkban. A legjobb választás a jó minőségű, szénsavmentes forrás- vagy ásványvíz.
  • Az autóban mindig legyen kéznél ásványvíz .
  • Ha a szabadba indulunk a gyerekekkel játszani, kirándulni, vigyünk magunkkal annyi folyadékot, amennyi az egész család számára elegendő.
  • A szervezet folyadékigényének biztosításához az innivalókon kívül a magas víztartalmú ételek, élelmiszerek is hozzájárulhatnak, pl. lédús gyümölcsök, levesek, főzelékek, mártások stb.
  • Mindenképp érdemes a natúr, 100%-os gyümölcs-, illetve zöldségleveket választani az alacsonyabb gyümölcstartalmú, cukrozott termékek helyett.
  • A tej fontos részét képezi táplálkozásunknak. Gyerekek esetében különösen fontos a rendszeres fogyasztása. A tej mellett az ízesített tejitalok (kakaó, karamell), a tejes turmixok is nagyon frissítőek. Egy-egy pohár turmix akár reggeli italként, vagy tízóraira, uzsonnára is megfelelő.

A kisebb-nagyobb gyerekeket naponta többször is meg kell fürdetni a hőségben. A nagyobbacskáknak az árnyékos helyen, esetleg teraszon felállított pancsoló nyújthat felüdülést. A gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése kiemelt helyen áll a Nestlé értékrendjében. Csecsemőtápszereinket ezért különös gondossággal és speciális összetevőkkel fejlesztjük.

Hozzászólások
0
Nem vagy bejelentkezve
2011.12.14 | 13:35:46 Jászainé Takács Andrea (Nestlé Életmód Klub tag)
Nagyon hasznos a cikk. Nekem a kislányom tápszeres így nekünk fokozott folyadékbevitel szükséges ahhoz, hogy gyermekem gyomra megeméssze a tápszert, és azt megfelelő módon ürítse szervezetéből. Két étkezés között itatom, kamillateával, vagy gyümölcslével.
2011.11.23 | 16:38:09 Németh Sándorné (Nestlé Életmód Klub tag)
Nagyon jó cikk hasznos tudnivalókat tartalmaz akár kezdő anyukáknak akár utazóknak. Mi is sokat utazunk és mindig van nálunk viz , gyümölcslé, gyümölcstea természetesen