Táplálkozás

Mit is egyek? – Az irodai ebédek

Mit is egyek? – Az irodai ebédek

Tudvalevő, hogy ahány ember, annyiféle étkezési szokás létezik. A táplálkozási magatartás sokszínűséghez hozzájárul, hogy étkezéseiknek számtalan változó körülményhez, élethelyzethez kell igazodnia, így többek között aktuális munkánkhoz is. Egészségünk megőrzésében a munkahelyünkön rendszeresen elfogyasztott ebédnek meghatározó szerepe van.

Az ebéd jelentősége

Főétkezéseink egyik oszlopos tagját, az ebédet, jellemzően dél körül, munkaidőnk „félidejéhez” érve költjük el, így az nagymértékben befolyásolja teljesítményünket a nap hátralévő részében. Egy irodában dolgozó ember általában többféle étkezési lehetőség közül is választhat: étterem, pizzéria, főzelékbár, gyorsétterem, stb. Van azonban, aki saját főztjét viszi ebédnek.

Ha nem volt időnk főzni, de kimerítő, pörgős napnak nézünk elébe, legyünk előrelátóak, és vigyünk magunkkal munkahelyünkre könnyen elfogyasztható hideg ebédet, pl. salátát, joghurtot, többféle, elsősorban teljes kiőrlésű pékáruból készült szendvicset (pl. retekkel és sovány felvágottal, sajttal és almaszelettel, paprikával és túrókrémmel).
Mindig vegyük figyelembe, hogy mennyi ideig, és milyen hőmérsékleten kell utaztatni az elemózsiát. A könnyebben romló – pl. halas vagy tojásos – ételek szállításánál egy kisebb hűtőtáska jó szolgálatot tehet. Munkahelyünkre érve minél előbb tegyük hidegre az ebédet.Milyen a jó ebéd?

1. Rendszeres. Korgó gyomorral nem lehet hatékonyan dolgozni, annak nemcsak munkánk, de közérzetünk, és előbb-utóbb egészségünk is kárát látja. Fontos, hogy naponta, közel azonos időpontban tudjunk időt szakítani az ebédre. Előfordul azonban, hogy a feszített munkatempó miatt ez nem mindig valósítható meg, így jó, ha erre az esetre is felkészülünk valamennyi „élelmiszer-vésztartalékkal”.
Tartsunk fiókunkban – munka közben is kéznél lévő – kevés olajos magvat, sószegény puffasztott gabonafélét, extrudált kenyeret, alacsony cukortartalmú, teljes értékű gabonával készült kekszet, és mellé vitaminban gazdag gyümölcs-vagy zöldséglevet, amellyel éhségünket csillapíthatjuk az elhalasztott ebédig.
2. Változatos – nyersanyagok, ételkészítési módok, és az étel jellege tekintetében egyaránt. Kerüljük az egyhangúságot! Ha egyik nap tésztafélét eszünk köretnek, másnap válasszunk párolt zöldséget, majd váltakozva rizst, főzeléket, burgonyát, vagy rakott ételt. Sült jellegű ételt lehetőség szerint kövessen főtt vagy párolt, a szelet húsokat apróhús, vagy vagdalt a heti menünkben.

3. Kellő arányban tartalmazza a tápanyagokat. Minél sokszínűbb az étrendünk, annál valószínűbb, hogy tartalmazza a testünk számára szükséges fehérjéket, zsiradékokat, szénhidrátokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, valamint egyéb, biológiailag hasznos anyagokat.

A zsiradékban dús, nehezen emészthető ebéd akadályozza a koncentrációt, eltompítja, elálmosítja az embert, gyakran fogyasztva pedig káros hatással van egészségi állapotunkra. Törekedjünk arra, hogy többnyire zsírszegény alapanyagokból (pl. csirke-, vagy pulykamellből) zsírszegényen (pl. főzve, párolva, sütőzsákban sütve) elkészített ételekből állítsuk össze ebédünket.

Bőséges folyadékfogyasztás mellett a teljes értékű gabonafélék (barnarizs, zabpehely, stb.) gyakori étrendbe iktatása pl. ebédhez köretként, vagy húsgombóchoz, rakott ételbe. Magas rosttartalma révén segít megelőzni az ülőmunkánál gyakran  jelentkező székrekedéses panaszok kialakulását. A teljes értékű gabonafélék B-vitamin-tartalmuknak köszönhetően ráadásul idegrendszerünk működését is támogatják.
Ha munkahelyünkön hosszabb időn át fokozott stressznek vagyunk kitéve, C-vitamin-szükségletünk is megnő. Ezért a nap folyamán tanácsos többször, így az ebédhez is C-vitaminban gazdag zöldségfélét (pl. paprikát, savanyú káposztát), vagy gyümölcsöt (pl. citromot a halhoz, salátához, vagy raguleveshez) fogyasztani. A zöldségek és gyümölcsök magas magnéziumtartalma szintén segíti szervezetünket az idegi megterhelések közepette.4. Megfelelő mennyiségű energiát ad. Napi ötszöri étkezés mellett ideális esetben az ebéd kb. 35%-át adja a napi összes energia bevitelnek, ami pl. 2000 kcal energiaszükséglet esetén 700 kcal. Ügyeljünk arra, hogy munkahelyi feszültségeinket ne mértéktelen nassolással vezessük le, mert – különösen ülő életmód mellett – az nagyon könnyen felesleges testtömeg-gyarapodáshoz vezethet.

5. Nyugodt körülmények között elfogyasztott. Fordítsunk elég időt az étel megrágására! Testünk – amennyiben kivárjuk – telítettség-érzéssel jelzi, ha elegendő volt a táplálékbevitel. Amennyiben kapkodva, gyorsan eszünk – pl. a monitor előtt, munka közben –, könnyen előfordulhat, hogy nem érzünk jóllakottságot, mégis észrevétlenül túl sokat (a szükségesnél több energiát) veszünk magunkhoz.

A kiegyensúlyozatlan, rendszertelen táplálkozás a munkahelyi stresszel együtt kockázati tényezőt jelent számos betegség, így például az elhízás, a gyomorfekély, a szív-és érrendszeri betegségek kialakulására nézve. Fordítsunk kellő figyelmet a rendszeresen jól összeállított ebédre, és egészségünk meghálálja!

Hozzászólások
0
Nem vagy bejelentkezve
Táplálkozás rovat további cikkei:
Mellbevágó tények, szívkímélő tippek
A halálokok között vezetőnek számító szív-és érrendszeri betegségek kialakulását nagy részben megelőzhetjük, illetve kimenetelét jó irányba befolyásolhatjuk megfelelő életmód révén. Mindebben az egészséges táplálkozásnak kitüntetett szerepe van.

Konyhai higiénia – mire ügyeljünk?
A HACCP (Hazard Analysis Critical Control Point) kifejezéssel többször találkozhattunk már, mely egy élelmiszerbiztonsági rendszer, melynek célja a megelőzés. Elsősorban a közétkeztetésben használják, de saját környezetében mindenki maga felelős azért, hogy a családja nemcsak ízletes, de friss és biztonságos ételeket egyen. Vegyük sorra, mire is kell ügyelnünk?

A testsúly és a szívbetegségek kapcsolata
A túlsúly és az elhízás nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi következményei is lehetnek, hiszen növeli a cukorbetegség, valamint a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A megfelelő tápláltsági állapot elérése mindannyiunk érdeke azért, hogy egészséges, hosszú életet élhessünk.