MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

Milyen húsból készítsük?
A steakek királya, és egyben a marha egyik legfinomabb, legpuhább része a bélszín, ezért a legdrágább marhahús is. Érdemes egészben megvásárolni a húst és ha soknak bizonyul, akkor készülhet belőle tatárbifsztek is. Bélszínt akkor válasszunk, ha vastagabb steak-et szeretnénk készíteni - 2-3cm-eseket. Klopfolni eszünkbe se jusson, mert a bélszín annyira puha, hogy az ujjunkkal szét tudjuk nyomni.
Készíthetünk steaket hátszínből is, ami egy kicsit keményebb hús, mint a bélszín. Onnan lehet felismerni a marhának ezt a részét, hogy egy vékony zsírréteg húzódik rajta, ami nagyon jól jön majd a sütéskor, mert ez nem fogja hagyni kiszáradni a húst. Ha túl vastag a zsírréteg, akkor kérjük meg a hentest, hogy vágja le róla. A legjobb steak ebből a húsból is 2-3cm-es szeletekre vágva készül, mert ha ennél vékonyabbra szeleteljük, akkor rágós lesz.
Marhabordából is készülhet a steak. Ez a hús még a hátszínnél is zsírosabb, viszont emiatt porhanyósabb is és ezt csonttal együtt sütjük ki, így mutatósabb lesz, ha elkészül. Szintén nem szabad klopfolni és teljesen átsütni sem érdemes, mert ez a hús is rágós lesz tőle.
Fontos! Bármelyik hús típust választjuk, mindenekelőtt legyen egy megbízható hentesünk, akitől biztosan friss és jó minőségű árut tudunk vásárolni.Az előkészítés és sütés fortélyai pontokba szedve:
A steaket általában hasábburgonyával, steak burgonyával és salátával tálaljuk.
MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!
