Abban az évben  kerültem össze mostani párommal, aki akkor már így közlekedett a városban, - és noha szívesen vitt a vázon, azért ez egy idő után kissé kényelmetlenné kezdett válni. Mindent összevetve, kb 10 éve ülök a nyeregben.  Minden kezdet nehéz, tartja a mondás, és valóban, első utamon hazafelé a vizes úton megcsúszva a villamossíneken kötöttem ki, fekvő helyzetben. Szerencsére késő este volt. Ez ma már biztos elgondolkodtatott volna a kerékpáros jövőmet illetően, de akkor fiatalon és szerelmesen semmi sorsszerűt nem láttam benne. És milyen jól tettem!

Az alapokat tehát a Nyugati tér (párom akkori lakása) és a Petőfi Sándor utca (a Katona József színház  akkori és mostani helye) között sajátítottam el, némileg szabálytalanul, hiszen akkor még nem volt kerékpárút a Bajcsyn, és így a járdán mentem, de hát istenem. Aztán kb. 5 év kihagyás következett,  mert átköltöztünk Budára, ami minden szempontból szuper volt, leszámítva egyet: a bringát. Pedig próbálkoztam ott is, de amikor egy nyári este a Ráckertből próbáltunk föltekerni a hegyre olyan 80-90 km/h-s szembeszéllel, na akkor parkolópályára tettem a járművet, szó szerint.

Gyermekem születése visszaköltöztetett minket Pestre, a nagyszülők közelébe. Fájó szívvel hagytuk ott Budát, nagyon hiányzott a zöld, meg a madárcsicsergés, meg a kis erkélyünk, ahonnan az egész várost be lehetett látni. De amikor arra gondoltam,  hogy újra biciklivel fogok a színházba járni, egy picit mindjárt jobb kedvem lett. És tényleg, fantasztikus dolog  mondjuk egy koranyári éjjel hazatekerni előadás után. Amikor már tiszta a levegő, alig van forgalom, és csak suhansz a gondolataiddal. Vagy  elmondani magadban a szerepet, miközben mész be este a színházba.

Az sem utolsó, amikor a délutáni dugóban agresszíven leelőz egy kisteherautó, te meg vigyorogva húzol el mellette még a harmadik piros lámpánál is. Persze, az ellenérvek egy része igaz: valóban kevés a biztonságos kerékpárút, és iszonyúan szennyezett a levegő. (Az autóstársadalom toleranciájáról itt és most nem ejtenék szót) Láthatjuk, szerencsére egy útfelújításakor már megkerülhetetlen a kerékpársáv (ld. Margit-híd, vagy Károly körút). Nem beszélve arról, hogy ha beszerzünk egy budapesti kerékpáros–térképet, segítséget kapunk  atekintetben, hogy hogyan lehet a legbiztonságosabban eljutni A-ból B-be.

A szmog pedig – hát igen, emlékezzünk csak arra, amikor nem járnak buszok, amikor a dugótól félve azok is biciklire ültek, akik addig csak maximum kirándulni jártak vele – nagyságrendekkel lett tisztább a levegő. Úgyhogy bátran ajánlom: pattanjunk nyeregbe - rövid távon (most még maszkkal!) a saját, hosszú távon (és remélhetőleg már maszk nélkül) városunk és tágabb környzetünk egészsége érdekében!