Sztársarok

Mit jelent nekem a Pilates?

Mit jelent nekem a Pilates?

A Pilates a flow élményét adja meg, azt az élményt, amikor minden rendben van. Egy vagyok magammal és a tevékenységgel. Megszűnik minden körülöttem abban a pillanatban, amikor a terembe lépek. Kint hagyok mindent, ami foglalkoztatott, netán nyomasztott. Akkor vagyok igazán önmagam. Maga a tevékenység egy olyan folyamat, amiben jó értelemben véve elveszek.

A Pilates egy tudatos mozgásforma. Ahol a tudat, ott az energia. Hatása nagyon rövid időn belül testi szinten is láthatóvá válik. Gyermekkoromat a balett tette színessé, életem a mozgás. Arra szoktam gondolni, hogy az életben nagy szerencse, ha a munka egyben a hobbim is. Nekem ezt sikerült megvalósítani. A Pilates oktatásával egy olyan munkám van, ami feltölt energiával és kikapcsol. Örülök, hogy adhatok. Meg tudom osztani ezt az élményt másokkal, tanítok valamit, ami hasznos és örömteli.
Hihetetlenül jó érzés, amikor óráról órára látom a vendégeimen a fejlődést: nő az ízületi mozgékonyságuk, hajlékonyabbak lesznek, a tartásuk javul, és egyre könnyebben, kecsesebben végzik a gyakorlatokat. A Pilates számomra egyfajta tánc, éppen ezért sokszor folyamatos gyakorlatsorozatokat végzünk, vagy legalább néhány gyakorlatot kombinálok úgy, hogy folyamatosan végezzük őket – természetesen az órán résztvevők edzettségi szintjétől függően. Persze ez a fejlődési folyamat nem mindig egyszerű, sokszor gyötrelmes, kínlódós, de azt gondolom, semmit nem adnak ingyen.

Hosszasan részletezhetném még a Pilates előnyeit. Beszélhetnék arról, hogy nyújtja a gerincet, kiegyenlíti testünk két oldalát (például, amikor mi csajok állandóan csak az egyik vállunkon vagyunk hajlandóak cipelni az egyre nehezebb táskáinkat), arról, hogy segít az újrakezdésben, ha régóta nem sportoltunk, vagy a műtétek utáni regenerációban.
Szülést megelőzően és követően óriási jelentősége van, mivel a mélyizmokat is dolgoztatja. Sőt, férfiak is űzhetik ezt a mozgásformát, mint ahogyan meg is teszik sokan, és szerencsére egyre többen. Náluk talán még nagyobb a jelentősége az izmok nyújtásának, mivel bármit is sportolnak, legtöbb esetben elhanyagolják a nyújtást. Ennek hiányát természetesen ők is érzik, de mégis nehezen tesznek ellene. Viszont ha megérzik a nyújtás jótékony hatását, a hétköznapi életük is könnyebb lesz általában.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a kedvence lesz, de ettől függetlenül mindenkinek ki kéne próbálnia a Pilatest! Vesztenivalónk nincs, és amíg nem próbáltuk, nem alkothatunk véleményt róla. Csak nyerhetünk azzal a magabiztos, lebegésszerű, hosszabb gerinc érzettel, amit egy helyesen végzett Pilates óra után érezhetünk. Nagyon fontos, hogy helyesen, precízen és az utasításoknak megfelelően végezzük a gyakorlatokat! A Pilates sokkal több, mint egy óra jóleső nyújtózkodás! Ha a helyére tesszük minden testrészünket, figyelünk folyamatosan a központunkra, a helyes légzésre, a pontos kivitelezésre, akkor nagyon szép eredményeket érhetünk el, ráadásul gyorsan és látványosan! A Pilates egyébként kiváló kiegészítője lehet például a futásnak, a súlyzós edzésnek, vagy bármi más dinamikus sportnak.

Persze, ha nem gyakorolunk folyamatosan, az eredmény sem lesz egyenletes, de ez minden mozgásnál így van, az újrakezdés pedig sosem könnyű…. Ezért ha megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb mozgásformát, azt, amiben igazán örömünket leljük, amit szívvel-lélekkel, és nem csak kényszerből csinálunk, akkor talán könnyebben iktatjuk be a hétköznapjainkba. Ha ezt sikerül elérnünk, nincs kihagyás, és nincs újrakezdés, csak energikusabb, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb test és lélek. Ha pedig mindez a Pilates eredménye, akkor az azt jelenti, hogy nem hiába dolgozom…

Geszler Dorottya

Hozzászólások
0
Nem vagy bejelentkezve
Sztársarok rovat további cikkei:
Szike helyett....egy kis törődés Dukai Reginától
Kislányként folyton a bőrömmel, hajammal, körmeimmel foglalkoztam és ez a mai napig nem változott. Sajnos tiniként elkapott a haj-őrület, aminek köszönhetően folyton változtattam a hajam színét és hosszát. Erről az évek során sem tudtam lemondani és a sok-sok fodrász mellett a hajamat is kikészítettem. Eldöntöttem, hogy rendbe hozom.

"Nagytakarítani" nemcsak a lakásban kell!
Nehéz reggeli ébredések, karikás, bedagadt szemek, fájó tagok, feszülő, kellemetlen érzetet adó pocak, problémássá váló bőr, sajgó fej, esetleg indokolatlan ingerültség.

Bajnokok reggelije
Mindig édesen szerettem indítani a napot. Kicsiként kakaóval, aztán tiniként meg... Reggel alig bírtam kikecmeregni az ágyból, öt percem maradt, hogy megmosakodjak, fogat mossak, felöltözzek, összekapjam magam és rohanjak, hogy elérjem a buszt. Persze még a boltba beugrottam... Egy doboz mentolos cukrot kérnék...

Geszler Dorottya

MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:

1 db Feldobox ajándékutalvány:

'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

Most minden új klubtag 3 sorsjegyet kap!