Szeretünk nassolni. Különösen akkor, ha sok csábító étel áll rendelkezésünkre, amelyeket ropogtatva, kóstolgatva boldogabbnak érezhetjük magunkat. Általában nem az éhségérzetünket akarjuk csillapítani ekkor, hiszen arra egy étkezés is megfelelne. Miért eszünk, nassolunk akkor, ha nem is vagyunk éhesek?
Szakértőink
Bokor Judit cikkei
Bármikor előfordulhat, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor úgy érezzük, más segítségére szorulunk. Nem üzleti kapcsolatban gondolkodunk, hanem csak egy szívességet szeretnénk kérni valakitől, akiről úgy gondoljuk, hogy esetleg segíthetne. Ha kínosan érezzük magunkat ekkor, vajon mi az oka?
Párra, társra– életkortól függetlenül – az egészséges emberek nagy részének szüksége van. Azonban míg a fiataloknak számtalan lehetőségük nyílhat társaságba járni, ismerkedni, az idősebb korosztály lehetőségei korlátozottabbak – vagy első látásra annak tűnhetnek. Mikor, hol, és főleg milyen céllal keresnek párt a középkorúak?
Megszoktuk már, hogy bárhová is szeretnénk menni, találunk megfelelő közlekedési eszközt, hiszen az autó, a vonat, a busz vagy a lift a rendelkezésünkre áll. Sokkal gyorsabb így az életünk, és jóval kényelmesebb is. Ugyanakkor alig van időnk sportolni, mozogni. Vajon miért nem kötjük össze a két dolgot? Miért „csak” a sportolás kedvéért sportolunk?
Hangulatemberrel egy fedél alatt élni nem egyszerű dolog. Ám néhány egyszerű tanács betartásával jó pár nehéz helyzet kezelhető. Olvassa el, hogyan!
Egy férfi életében több szerepben is meg kell felelni, helyt kell állni, és talán az egyik legkomolyabb szerep apának lenni. Mindenki fejében él egyfajta minta, elképzelés, az apaságról, hogy milyen apa szeretne lenni. Ám arról, hogy ezt hogyan fogja megvalósítani, talán kevesebb elképzelése van.
Lassan itt a farsang ideje, és sok oviban és iskolában rendeznek farsangi bált, amelyre a gyerekek természetesen jelmezben szeretnének menni. A szülőknek éppen ezért komoly fejtörést okoz, milyen jelmezt adjanak a gyermekükre.
Ajándékot adni – és főleg kapni – mindenki szeret. Ugyanakkor komoly erőfeszítést igényel, ha valóban személyre szóló, egyedi ajándékot szeretnénk adni. A klasszikus, mindenki által könnyen elérhető ajándékok, mint a csokoládé, a bor, egy szép könyv nagyon jó ötlet lehet, de van, aki többre vágyik, többet, személyesebbet szeretne adni. Mivel az ajándék egyben üzenet is, nem mindegy, merre indulunk, amikor ajándékvásárlást tervezünk.
Sokan emlékezhetnek még a híres Házibuli című filmre, ahol a kamaszok végre átélhetik az első szerelem izgalmas óráit. Halk zene, összesimuló párok, zárható szobaajtók... Manapság kevesebbet hallani erről a „műfajról”. Vajon hová lettek a régi házibulik?
Manapság egyre többet hallani olyan párokról, akiknek nehezen vagy egyáltalán nem sikerül a gyermekáldás. Túl a különféle orvosi beavatkozásokon és több éves várakozáson, a szülőpár dönthet úgy, hogy az örökbefogadást választják. Komoly felkészülés, várakozás előzi meg, hogy a házaspár otthonába vihesse azt a csecsemőt, vagy kisgyermeket, akiről a vér szerinti szülei valamilyen okból lemondtak.

Bokor Judit
(Pszichológus)
(Pszichológus)
- Kedves Doktornő! Már évek óta járok kezelésre depresszió és pánikbetegség miatt,2006-ban leálltam az összes gyógyszeremmel, de 2008-ban beutaltak gyógyszerbeállításra a pszichiátriára, azóta szedem rendszeresen a felírt gyógyszereket, de nem tudom, valaha elhagyhatom-e, mert úgy érzem a gondjaim, nem szűnnek, mindig jönnek hozzá, igaz megtanultam kezelni, de meddig tarthat?Mármint meddig kell kezelni?
- vissza estem a pánikbetegségembe de magamat gyógyítom...
- tisztelt doktor nö azt szeretném meg tudni mért félek jobba férfi orvos tól mint egy nö doktor nötöl
- Családorvos
- Dietetikus
- Sportszakorvos, személyi edző