MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

A bizonytalanság szorongást okoz
Életünk nagy részében - ha minden jól megy - körülbelül tudjuk, hogy mit szeretnénk, merre tartunk, mik a céljaink, és talán azt is tudjuk, hogyan képzeljük azok megvalósítását. Mégis előfordul, hogy elbizonytalanodunk, megtorpanunk, és nem tudjuk, merre tovább.
Szeretnénk ismét kezünkbe venni a sorsunkat, de félünk is, hogy rosszul döntünk. Ugyanis így vagy úgy, döntenünk kell, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hátha a sors majd mindent elrendez. Ennek a ténynek a felismerése sok embert megrémiszt, és vannak, akik komoly nyomásként élik ezt meg. Elbizonytalanodnak, és különféle segítséget keresnek, attól függően, hogy mennyire hisznek az előre elrendeltetésben, a sorsban.
Persze a bizonytalanságnak is vannak szintjei: előfordul, hogy csak egyszerűen kíváncsiak vagyunk, mit hoz a holnap, ugyanakkor elemi félelmet is érezhetünk a jövőnk miatt.
Abban nagy különbségek lehetnek, hogy mennyire vállalja az ember a felelősséget a saját sorsáért, vagy úgy érzi, „istenek játéka”, a sors szeszélye csupán, hogy mi történik vele. Az utóbbi esetben fokozódik a tehetetlenség és a félelem, hiszen ha az ember úgy gondolja, minden előre el van rendelve, és alig van csak beleszólása a sorsába, az elég ijesztően hangzik.
Előfordulhat, hogy olyan hirtelen tragédia vagy váratlan esemény történik a családunkban, amit képtelenség megérteni, feldolgozni. A trauma<, a veszteség és a gyász/strong> annyira megterhelheti a pszichét, hogy az alapvető értékek felborulnak, és az egyén egy légüres térben találja magát. Nem lehet józan ésszel megérteni a történteket, és akkor keresni kell másfajta magyarázatot.
A szorongás, a félelem, a kíváncsiság és a bizonytalanság mind olyan érzések, amelyek kisgyermekkorunk óta velünk vannak, csak a szüleink, a családunk, a környezetünk nyugtat meg minket, hogy minden jóra fordul majd, ők majd segítenek, támogatnak minket. Kisgyermekként hiszünk nekik, és megnyugszunk. Az életünk további részében is néha szeretnénk ezeket a megnyugtató szavakat hallani, és van, aki „megelégszik” a barátai bíztatásával, mások inkább különféle szakemberekhez fordulnak, mert jobban hisznek egy idegen „objektív” véleményének.
Mikor döntünk úgy, hogy egy asztrológus segítségét kérjük?
Asztrológus
Aki asztrológushoz megy, annak nagyjából ismernie kell ezt a nagyon régi rendszert, amely a születés idejéből és helyéből kiindulva megpróbálja elhelyezni az egyént a világban. Komoly számításokat végez, és nem az intuíció, vagy más „látó” képességekre támaszkodik, hanem viszonylag egzaktan, tudományosan elemzi az embert.
Éppen ezért, aki hozzá fordul, racionálisabban, nagyobb rendszerben gondolkodik, és inkább a nagyobb irányokra kíváncsi, nem az apró konkrét történésekre. Elfogadja, hogy nem kap tuti tanácsot, csak esetleg egy irányt, de neki kell döntenie, merre megy. Azon túl, hogy kíváncsiak vagyunk, mit tartogat számunkra a jövő, más motivációk is hajthatnak, ha asztrológushoz megyünk.
1. Önismeret fejlesztése céljából
Sokan egy jellemzést szeretnének csupán hallani önmagukról, vagy egy megerősítést, hogy valóban ilyen vagy olyan a személyiségük, nem igazán tehetnek róla, hiszen ők kosok, vagy bakok, és ezért olyanok, amilyenek. Persze, ha tudjuk, hogy milyen jegyben születtünk, könnyebben azonosulunk majd a jegyre jellemző tulajdonságokkal, azokat fogjuk felerősíteni, míg a többit az árnyékban hagyjuk.
Érdemes néha elolvasni a többi jegy jellemzőit is – képzeljük el, mintha rólunk szólna–, és meg fogjuk tapasztalni, mindegyikben kicsit magunkra ismerünk.
2. Életünk értelme, miért vagyunk itt a földön, mi a feladatunk
Mivel az asztrológia nagyobb rendszerben gondolkodik, megpróbálja az egyént nagyobb perspektívában látni, meghatározni a sorsa feladatait, esetleg az előző életekről is informál. Azok az emberek, akik még nem tudják, nem érzik, hogy merre menjenek, tanácsot kérnek, és talán könnyebben azonosulnak egy olyan életcéllal, ami a „képletükben” is benne van.
3. Összeillünk-e a párunkkal?
Sokan már egy kapcsolat elején tudni szeretnék, hogy vajon meddig fog tartani a kapcsolat, vajon összeillenek-e egymással, mire kell majd figyelni, és a többi. Ekkor egyszerűen arról van szó, hogy ahelyett, hogy a másikra figyelnénk, vele beszélgetnénk sokat, töltenénk több időt vele – vagyis energiát fektetnénk a kapcsolatba – az egyszerűbb utat választjuk, megkérdezzük a születési dátumát, és rohanunk egy asztrológushoz, aki majd mindezeket megmondja nekünk. A hallottak alapján aztán sajnos tudattalanul mindent megteszünk, hogy úgy is történjenek a dolgok.
Mikor keresünk fel egy jóst vagy egy látót?
1. Kapaszkodó keresés
Ekkor kevésbé racionális magyarázatot keresünk, nem rendszerben akarunk gondolkodni, hanem csak egy iránymutatást szeretnénk kapni, egy képet, egy villanást a jövőnkről. Jobban hiszünk a jós vagy a látó természetfeletti képességeiben – a csodában? –, mint a saját érzéseinkben.
Kicsit olyan ez, mint amikor elveszünk a nagyvilágban – mint egy kisgyermek –, és keressük egy nagyobb hatalom (sors) kezét, hogy megfoghassuk, éppen úgy, ahogy annak idején a szüleink kezét megfogtuk, vagy ahogy esténként hallgattuk a mesét a varázslókról, a jó tündérekről. Sajnos történhetnek olyan előre nem várt események, tragédiák, amelyek után nagyon nehéz visszazökkenni a racionális világba. Egy hirtelen haláleset mindenki számára nagyon megterhelő, főleg akkor, ha nem tudott elbúcsúzni az elhunyttól. Ekkor jós vagy látó segítségével keressük a kapcsolatot a túlvilággal, szeretnénk beszélni még egyszer a szeretteinkkel, hogy megnyugodjon a lelkünk, és el tudjuk végleg engedni. Ilyenkor egy felgyorsított gyászfolyamat történik, melynek során elfogadjuk az elfogadhatatlant. Bármit is mond a látó, több a semminél, a nagy-nagy űrnél, amit egy haláleset okozott.
Az önmagát beteljesítő jóslatról mindenki hallott már. Ez annyit jelent, hogy csupán azért történnek meg dolgok, mert mi úgy alakítjuk őket, ahogy azt megjósolták. Beszűkíti tehát a szabad akarat mozgásterét, egy irányba fókuszáltat, és más utakat, eseményeket figyelmen kívül hagyunk. Jó, ha tisztában vagyunk ezzel, ha jóshoz, vagy asztrológushoz megyünk.
Ismerkedjen meg velük!
MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!
