A normál hangulatingadozás természetes, nem lehet valaki mindig jókedvű, mint a mesében. Optimális esetben egy ember képes érzelmeinek szabályozására, feldolgozására, indulatainak elcsitítására.

Kiváltó okok

Számos dolog befolyásolja a hangulatunkat manapság. Süt-e a nap, hallottunk-e rossz híreket, a gazdasági válság hírei, a párom megsértett reggel, a főnököm leszúrt valamiért, udvariatlan volt az eladó a boltban, felbosszantott a politika vagy egy másik autós munkába menet. Általában tudjuk ezeket kezelni, kicsit rágódunk rajta, gondolkodunk, ideig-óráig rossz, aztán túljutunk az egészen rajta valahogy.

Miért nehéz együtt élni egy hangulatemberrel?

Ha valakinek a hangulata sokat ingadozik, kiszámíthatatlanná válhat a környezete számára. Előfordulhat szélsőséges váltás, például egyik pillanatban még kedves volt, majd hirtelen rosszkedvű lesz, és magába burkolódzik, vagy éppenséggel kikel magából. Nehéz az ilyen embert követni érzelmileg, ráhangolódni, hiszen egy külső szemlélőnek, családtagnak sokszor érthetetlen a váltás.

A hangulatembernek legtöbbször önmagával van baja, még ha ezt nem is akarja beismerni, tudomásul venni. Nem tud az érzéseivel bánni. Sokszor, mint egy 3 éves kisgyerek „hisztizik”, nem tűri a frusztrációt, ha viszont jó hangulata van, akkor mindenkinek legyen az, és nem érti, hogy a többieknek mi bajuk van. Lehet, hogy az ok éppen az ő hangulatingadozása, kiszámíthatatlansága. Lelki háttér

A hangulatember lelkében valószínűleg sok a bizonytalanság, a konfliktus, a feszültség, és ezeket nehezen képes uralni. Emiatt hat ki környezetére az ingadozó érzelmi állapota. Van olyan hangulatember, aki tudatosan „műveli” mindezt, például, hogy elérje a célját a családban, munkahelyen. Előfordulhat, hogy haragosnak mutatja magát, megsértődik, csak hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja. Ez egyfajta játszma.

Viszont van, aki saját maga is kiszolgáltatott a saját hangulatingadozásainak. Tehetetlen vele szemben, kontrollvesztettséget él meg, ő sem tudja, miért érzi magát egyszer így, egyszer úgy. Lehet, hogy valamelyik szülője, apja vagy anyja is ilyen volt. Ennek következtében, a személyiségfejlődése során ezt a működést tette belső mintává (internalizáció).

Mit tehetünk?

Kérdezzük meg, hogy milyen sérelem érte, mi nyomasztja, próbáljuk beszéltetni. Az ember általában megkönnyebbül, ha elmondhatja a problémáit, és valaki rá figyelve meghallgatja őt. Tereljük el a belső gondjairól egy érdekes más témával vagy foglalatossággal, amiről tudjuk, hogy szereti csinálni.

Húzódjunk el, „míg elül a vihar”. Sokszor az a jó lépés, ha a hangulatembertől kicsit térben elszeparálódunk, míg kikecmereg a rossz állapotából. Aztán ha megnyugodott, legtöbbször mintha mi sem történt volna, úgy folytatódik tovább az életünk. Ha sehogy sem megy...

Előfordulhat az is, hogy túl nagy terhet ró egy kapcsolatra vagy családra a hangulatember szélsőségessége, kiszámíthatatlansága. Sokszor a legnagyobb türelemmel és jóindulattal sem lehet már a hangulatingadozásokat kormányozni a kapcsolat keretein belül. Érdemes ilyenkor külső szaksegítséget kérni, (egyéni, pár vagy családterápiát), mert előbb-utóbb kimerülhetnek a kapcsolat tartalékai, és szakítás, válás lehet a vége.

Végül, talán a legfontosabb, hogy ne vegyük magunkra a hangulatingadozást. Legtöbbször nincs hozzá közünk, nem miattunk történik, (még, ha a hangulatember ezt is állítja) nem rólunk szól, hanem az illető belső, kezeletlen feszültségeiről.