MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!

Egy jelmez kitalálása, megtervezése, elkészítése és megvarrása komolyabb kézügyességet igényel, és nem sok szülő vállalkozik erre a nehéz feladatra. Manapság már készen is lehet kapni különféle jelmezeket, és kölcsönözni is lehet őket, ekkor csak a szülő pénztárcájától, illetve idejétől függ, hogy talál-e megfelelő jelmezt.
Talán a legnehezebb feladat kitalálni azt, hogy a gyermekünk milyen jelmezben érezné igazán jól magát, mit viselne szívesen. Éppen ezért adok néhány tippet, amellyel megismerhetjük gyermekünk titkos vágyát.
Vonjuk be a gyereket a gondolkodásba is!
Mivel a jelmezbe bújás egy kicsit egyfajta átváltozás is, nem mindegy, hogy kivé/ mivé változik a gyermekünk.
Nagyon sok mindent megtudhatunk róla, ha hagyjuk, hogy ő maga gondolkodjon el, mi szeretne lenni. Talán meglepődünk, ha például félszegnek tűnő kislányunk kalóz szeretne lenni, vagy vagány kisfiúnknak egy olyan ötlete támad, hogy kipróbálna egy tündér jelmezt. Hagyjuk kísérletezni, játszani a szerepekkel.
Ha végkép semmi ötletünk nincs, ajánljunk fel több lehetőséget is, amelyek közül – ha lehet – hagyjuk őt választani.
Ha lehet, ne a szülő vágya teljesüljön, amikor a jelmezt kiválasztják, sokkal inkább a gyermek igényeihez, fantáziáihoz igazodjon.
Talán a legfontosabb szabály, hogy olyan jelmezt válasszunk, ami valamiért közel áll a gyermekünk személyiségéhez. Ezért:
Fejlesszük a kreativitását
Amennyiben a szülőnek vagy a nagyszülőnek van elég türelme, és persze kézügyessége is, vonjuk be a gyerekeket a jelmez tervezésébe.
Kérjük meg például, hogy rajzolja le, milyen jelmezt szeretne. Színezze ki, gondolkodjon el rajra. Ezáltal sokkal inkább a sajátjának fogja érezni, mintha készen kapta volna. Nem biztos, hogy jó, ha szülő egyedül elvonul, és egy kész jelmezzel jelenik meg.
Életkor szerint
A kisebb gyerekeknek elég csak egy jelmez, amelyet ha felvesznek, máris úgy érzik magukat, mintha azonosak lennének a jelmezzel.
A nagyobbaknál már fontosak mindazok a szerepek, amelyek a jelmezhez társulnak. Vagyis egy 4-5 éves gyerek már jobban igényli, hogy el is játssza a szerepet, nem elégszik meg azzal, hogy csak felveszi a jelmezt.
Éppen ezért, hagyjuk, hogy otthon kipróbálják a jelmezhez tartozó szerepeket is. Farsang előtt egy-két nappal nyugodtan viseljék a gyerekek otthon a jelmezüket. Játsszanak benne, éljék át a szerepet, és az sem baj, ha ehhez más gyerekeket, vagy a szülőket is „felhasználnak”, és kicsit felforgatják a lakást.
Versenyben a jelmez?
Gyakran előfordul, hogy nem csak egyszerű jelmezbál van, hanem jelmezverseny is társul hozzá. Pedig nem igazán szerencsés dolog versenyeztetni a gyerekeket ezen a téren. Ugyanis nem ők versenyeznek, sokkal inkább a szüleik. Sírás lehet a vége, ha nem sikerül nyerni a jelmezversenyen. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a szülő megbeszélje a gyermekével, hogy számára sem fontos, hogy nyert-e a jelmez, vagy sem, hanem sokkal inkább az a lényeg, hogy milyen érzései voltak a kicsiknek, amíg a jelmezt viselték.
Ha mégis verseny van, ne erőltessük, hogy mindenképpen győzni kell. Nem győzhet mindenki, de nem is fontos, hogy a győzelem legyen a cél.
MÁJUSI NYEREMÉNYÜNK:
1 db Feldobox ajándékutalvány:
'Meghívás egy kastélyba' 2 éjszaka 2 fő részére!
