FEBRUÁRI NYEREMÉNYÜNK:
NESCAFÉ Dolce Gusto
Agatha Ruiz De La Prada kávégép!

Merjünk kreatívak lenni a gyerekkel?
Gyermeknevelésről már számtalan könyvet írtak, de a tapasztalat az, hogy a legközelebbi családtagoktól esetleg barátoktól, ismerősöktől vesszük a példákat. Sok szülő, - anélkül, hogy erről elgondolkodott volna valaha – mindent hasonlóan tesz a saját gyerekével, mint ahogy hajdanában vele tették a szülei. Hasznosak a tradíciók, de nem árt néha kipróbálni valami újat is.A szülő személyisége
Nem beszélhetünk átlagos szülőkről, hiszen ahány ember, annyi személyiség. Vannak emberek, akik nagyon ragaszkodnak a hagyományokhoz, a szokásokhoz. Számukra akkor biztonságos a világ, ha valakit, vagy valamit követni tudnak.
Félnek az újtól, éppen ezért nem szívesen kísérleteznek, újítanak. Így van ez a gyereknevelés terén is.
Gyakran kérdezik a szüleiket, mit tegyenek, és bármit javasolnak nekik, szívesen elfogadják azt fenntartás nélkül.
Kétségtelen, hogy ebben a hozzáállásban kevesebb a váratlan fordulat, a meglepetés, ugyanakkor az új élményekből is kevesebb jut, mind a gyereknek, mind a szülőknek. Ugyanakkor ilyen közegben a gyerekek sem merik felfedezni a világot, nem mernek kreatívak és kezdeményezők lenni. Csak akkor érzik biztonságban magukat, ha minden a megszokott rendben zajlik.
Köztudott, hogy minden szülő valamilyen mértékben újraéli a gyermekkorát a saját gyerekei által. Éppen
ezért érdemes kísérletezni, újítani a gyerekek életében is.
Mindenki ismeri azt a történetet, amikor az apa karácsonyra megveszi a 3 éves kisfiának a villanyvasutat, amivel aztán ő maga önfeledten játszani kezd. A kisfiú pedig hozzá se nyúlhat, amíg 6 éves nem lesz. Ebben a történetben éppen az a vágy van benne, amelyet a szülő nem tudott megélni gyermekkorában, és végre átélheti a saját gyermeke által. Jó esetben a szülő és a gyermek egyszerre fedezik fel a világot, esetleg egyszerre tanulnak meg új dolgokat.
A közösen átélt új élmények nagyon fontosak a szülő-gyermek kapcsolatban. Ekkor ugyanis bizonyos értelemben egy szintre kerül a felnőtt és a gyermek: mindketten most tapasztalnak meg valamit, élnek át egy új élményt, és azt megoszthatják egymással.
Fontos, ha újítunk, azt lelkesen és örömmel tegyük. A lelkesedés, a kíváncsiság, a kísérletező hajlam „átragad” a gyerekekre is, és fejleszti a kreativitásukat, a bátorságukat. Merjük bevallani, ha valamit nem tudunk, mert ha nem tesszük, a gyermekünk önmagát fogja leértékelni, és csökken az önbizalma.
Közös játékok
A közös élményre a legalkalmasabbak azok a játékok, amelyeket a szülő sem ismer még. A felfedezés öröme, az újdonság varázsa, a tapasztalatok hiánya, mind-mind közös élmény lesz. Ideális alkalom erre a karácsony, hiszen biztos érkezik új játék, felfedezni való a fa alá. Ide tartoznak még az újonnan kialakított közös szokások is, amelyekbe szintén jó, ha a gyermekeinket is bevonjuk.
Ha eddig nem tettük, süssünk együtt valami egyszerű karácsonyi édességet, ha még az angyalkák díszítik a fát, akkor is bevonhatjuk az egész családot, hogy segítsünk „nekik” – keressünk együtt helyet a karácsonyi gyertyáknak, világító díszeknek, vagy rajzoljunk együtt valami szépet, amit kitehetünk majd az ünnepi asztal mellé.
Ha a gyermekünk megkérdezi tőlünk, hogy ezt vagy azt miért így vagy úgy tesszük, ne azt válaszoljuk, hogy: „Mert így szokás.” Próbáljuk megmagyarázni az okokat, és azt se felejtsük el elmondani, hogy lehetne másképpen is. Ez által olyan példát mutatunk, amelyet a gyermek esetleg szívesebben fog követni, míg a szokást esetleg azonnal elveti, vagy vakon követi, és nem fejlődik a kreativitása. Új sportok
Bár a legtöbb szülő szereti beíratni a gyermekét különféle sportfoglalkozásokra, az kevesebbnek jut az eszébe, hogy ő maga is részt vehetne ezeken. Nagy élmény lehet például közösen, egy időben megtanulni síelni, de akár teniszezni, vagy kerékpározni is. Sok szülő ücsörög az uszoda padján, és várja, hogy vége legyen az edzésnek, ahelyett, hogy ő maga is úszna egyet, amíg a gyermekére vár.
Télen használjuk ki a hó adta lehetőségeket, ilyenkor együtt mozog a friss levegőn az egész család. Menjünk szánkózni, hóembert építeni, hógolyózni. Amellett, hogy egészséges, igazi „csapatépítő” program.
Utazások tervezése
Bár legtöbb szülő egyszerűen eldönti, hol fog a család nyaralni, vannak olyanok is, akik a gyerekekkel közösen beszélik meg, ki mire lenne kíváncsi, merre szeretne nézelődni, nyaralni. Megkérdezik tehát a gyereket is, és komolyan veszik az ötleteit, a kéréseit.
A nagyszülők általában ezt nem nézik jó szemmel, mert úgy érzik, ez a viselkedés csak elkényeztetéshez vezethet, mégis az így felnevelt gyerekek sokkal kreatívabbak és kezdeményezőbbek lesznek, mint azok a társaik, akiket nem kérdeztek.
Megtörténhet, hogy a nagyszülők, vagy a környezet furcsán néz arra a családra, ahol túl sok az egyedi újítás, és nem a tradíciókat követik. Ne harcoljunk velük, inkább örüljünk annak, hogy a gyermekeink több példát is megismerhetnek. Nincs jó, vagy jobb, „ahány ház, annyi szokás” – ahogy a mondás tartja.

(Dietetikus)
- Hogy vegyek rá egy cukrost a diétára?
- Glutén mentesség
- űdvőzlőm én már irtam őnnek egy levelet de még nem kaptam rá választ.kérem szépen mielőbbi válaszát.kőszőnettel "B.Edit
- Családorvos
- Dietetikus
- Sportszakorvos, személyi edző

