Hazánkban a kávé feltételezhetően már a török uralom idején ismertté vált, de igazán népszerűvé csak a bécsi udvarba látogató magyar arisztokrácia tette. Az 1800-as évek végére Budapesten már több mint 500 kávéház és közel ugyanennyi kávékimérés működött.
A(z) párkapcsolat cimkével ellátott elemek
Egy párkapcsolatban minden változás alkalmazkodást igényel, és mindenkinek időre van szüksége, hogy megszokja az új helyzetet. Egy kisbaba érkezésekor a szerelmespárból szülők lesznek. Erre a változásra ugyan hónapokkal előre készülnek, de az új életet igazán akkor fogják megtapasztalni, amikor hazaviszik a kórházból kisbabájukat.
Még egy hosszú kapcsolatban is előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a felek úgy érzik, vagy szakítunk, vagy valamit egészen másként kell csinálnunk. Szerencsés esetben megoldódnak a problémák, és együtt marad a pár, de a szakítás melletti, illetve az elleni gondolatok, érvek megmaradnak a közös történetben.
Hangulatemberrel egy fedél alatt élni nem egyszerű dolog. Ám néhány egyszerű tanács betartásával jó pár nehéz helyzet kezelhető. Olvassa el, hogyan!
Manapság a korai házasság kiment a divatból. Számtalan módja van az együttélésnek, éppen ezért sok pár nem sieti el az esküvőt sem. Akkor van csak gond, ha a pár egyik tagja a hagyományos együttélés híve, és szeretne végre házasságot kötni. Mivel ebben az esetben nem közös döntésről van szó, sok bonyodalom származhat ebből az igényből.
A téli depresszió „szezonjában”, a sötétebb, hidegebb téli napokon előfordulhat, hogy a pár mindkét tagja letargikus hangulatba kerül. Mivel erősen hat ránk a partnerünk hangulata, mindketten úgy érezhetjük, semmihez sincs kedvünk – talán még egymáshoz sem. Mi a teendő ilyen helyzetekben?
Gyakran onnan tudjuk, hogy valóban kezd komoly lenni egy kapcsolat, ha felmerül az igény és a vágy, hogy bemutassuk választottunkat a szüleinknek is. Hiszen egyrészt a számunkra fontos embereknek érdemes ismerniük egymást, másrészt talán kíváncsiak is vagyunk a reakciókra – mindkét fél részéről.
Manapság igen divatosak a különféle fogyókúrás receptek, ami nem is csoda, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt kap a külső, a testalkat – akár esztétikai okok miatt, akár egészségügyi szempontból.
Ajándékot adni – és főleg kapni – mindenki szeret. Ugyanakkor komoly erőfeszítést igényel, ha valóban személyre szóló, egyedi ajándékot szeretnénk adni. A klasszikus, mindenki által könnyen elérhető ajándékok, mint a csokoládé, a bor, egy szép könyv nagyon jó ötlet lehet, de van, aki többre vágyik, többet, személyesebbet szeretne adni. Mivel az ajándék egyben üzenet is, nem mindegy, merre indulunk, amikor ajándékvásárlást tervezünk.
Bármilyen jól működik is egy párkapcsolat, előfordulhat, hogy egyik vagy mindkét félben felmerül a gyanú, hogy esetleg megcsalja a párja. A gondolat felmerülésétől kezdve igazoló, illetve cáfoló – megnyugtató – jeleket kereshetnek az érintettek, hogy megbizonyosodjanak az igazságról. Lássuk, milyen tipikus viselkedés válhat gyanússá a másik számára, és mik ennek az okai?
A serdülőkor az egyik legnehezebb életkor, amikor egy-két év alatt rengeteg változás történik az emberben mind testileg, mind lelkileg, és napról-napra új és ismeretlen érzések bukkannak elő szinte a semmiből.
Kezdjük újra! Sok pár életében elhangzik a fenti mondat, de a tapasztalat mégis az, amit a szólás is tart: „Felmelegítve csak a káposzta jó.” Vajon miért nem működnek az újrakezdett kapcsolatok? Hiszen azt gondolhatnánk, hogy második, esetleg sokadik nekifutásra biztos, hogy sikerülni fog. Hol hibázunk, miért nem tudunk egy új - remix - kapcsolatot létrehozni, ha még szeretjük a másikat.
Ha itt a nyár, itt a rengeteg lehetőség a kimozdulásra, a nyaralásokra, és az ismerkedésre. Egy-két könnyed nyári flört egész évre elegendő önbizalommal tölthet fel.
Egy friss kapcsolatban egyszer csak eljön az idő, amikor egyértelművé válik, hogy a pár együtt szeretne nyaralni is menni. Komoly döntés, hiszen tudjuk, sok minden éppen a közös nyaralások alkalmával szokott kiderülni. Miben vagyunk hasonlóak, tudunk-e együtt kikapcsolódni?
Eltelt a június, a július, augusztusra már kiírtuk a szabadságod. Két hét vágyott pihenés, de kivel? Az a kedves fiatalember, akivel még májusban tervezgettünk, már a múlté. A szerencsés barátnők a párjukkal utaznak, a nem annyira szerencsések pedig pont most nem tudják kivenni ezt a két hetet. Most mihez kezdjünk?
Bár a legtöbb kapcsolat a monogámiára épül, még a legjobb családban is előfordulhatnak félrelépések, megcsalások. A nyitott kapcsolat hívei éppen erre a statisztikára hivatkozva vallják, ha úgyis megtesszük, hogy néha-néha megcsaljuk a párunkat, miért ne lehetne ezt nyíltan vállalni? Szerintük nagyobb az őszinteség, ha nem kell titkolózni – semmiben sem.
Mi a hosszú kapcsolatok titka? Hogyan tudjuk életben tartani a tüzet sok-sok év után is? Hogyan tegyük izgalmasabbá a szürke hétköznapokat? Randizzunk!
Nehéz a sok munka mellett közös programokat szervezni partnerünkkel. Kössük össze a kellemeset a hasznossal, sportoljunk együtt. Télen választhatunk egy meleg fitnesztermet, vagy uszodát, de ne hagyjuk ki a kültéri lehetőségeket sem!
Lassan megtelnek a boltok csokimikulással és szaloncukorral. Közelednek az ünnepek, velük együtt az ajándékvásárlás. Mivel lepjük meg azt, aki a legközelebb áll hozzánk?
Közös kassza? Egyáltalán szükség van rá? Mikortól? Hogyan? Ha van, akkor azért van, mert szeretnénk, hogy működjön, ugye?
Ez a kérdés gyakran már december elején felmerül bennünk, ha szeretünk előre tervezni. Nehéz eldönteni, melyik a jobb döntés - ha előre megtervezzük és megszervezzük a szilveszter esténket, vagy egészen december 31-ig várunk egy meghívásra. Valószínűleg mindenkivel előfordult már mindkettő.
Régen kerítőnők segítettek a pártalálásban, miért ne lehetne manapság is segíteni? Hogyan lehet a legkönnyebben új ismerősökre szert tenni? Bármilyen meglepő, nem csak a neten, hanem a barátaink ismerősein keresztül is működhet a dolog. Csak el kell kezdeni.
Mond el te is a véleményed!
Lehet a Valentin napot utálni, vagy szeretni, de az biztos, hogy ha szerelmesek vagyunk, akkor minden alkalmat megragadunk a romantikázásra. Valentin napon ez szinte kötelező! Hogyan tegyük különlegessé ezt a napot?

Bokor Judit
(Pszichológus)
(Pszichológus)
- tisztelt doktor nö azt szeretném meg tudni mért félek jobba férfi orvos tól mint egy nö doktor nötöl
- az milyen ember lehet aki csak meg csörgeti másnak mobilját
- Kedves Judit! Érdekelne hogy gyermekem megkap minden vitamint a mi a táplálkozását kiegészíti! Nagyon eleven kisgyermek de ennek ellenére nem hízík viszont erő és energia van benne!! Már hónapok óta ugyan annyi a súlya és a magassága! Dávid 3 éves ! Kell e aggódnom hogy nem kap elég vitamint vagy ez természetes! Valamint nagyon figyelmetlen és mindent amit meg tud csinálni ahhoz segítséget kér! Mindent kiborít és játszás közben bepisíl mert nem akar kimenni a wc-re! Hogy taníthatnám meg neki jobban odafigyeljen? Előre is köszönöm a segítségét!
- Családorvos
- Dietetikus
- Sportszakorvos, személyi edző