A nemzetközi és a magyar csecsemőtáplálási előírások szerint a baba legfontosabb tápláléka az első félévben az anyatej. A szoptatás egyesíti mindkét fél testi, lelki szükségletét. Az anyatejes táplálás időtartamának nincsen felső határa, de mindnyájan tudjuk, hogy a szoptatás valamikor befejeződik, hiszen, mind a gyermek testi fejlettsége, egészségi szükséglete, mind az anyatej összetétele, mind az anya és a gyermek életvitele idővel átalakul. A szoptatás után az anyatejes hónapokat a hozzátáplálás, más néven az elválasztás időszaka követi.
A(z) szoptatás cimkével ellátott elemek
A kávé élvezete több mint ezeréves múltra tekint vissza. Valamikor, még a X. század előtt Abesszíniában élő nomád törzsek fedezték fel élénkítő hatását. Eleinte a környéken található kávécserjék piros gyümölcsét egészben fogyasztották el, vagy összezúzva, zsírral összedolgozva golyókat formáztak belőle, és így tartósították. Jóval később jöttek csak rá arra, hogy ha a gyümölcsöt megpörkölik, az őrleményből zamatos, frissítő ital készíthető.

Ambrus Anikó
(Családorvos)
(Családorvos)
- Kisfiamnál fitymaszűkületet állapított meg a háziorvosa, és már két év telt el a különböző javaslatok, ötletek megvitatásával.
- Jónapot!Szeretnék az iránt érdeklődni hogy kislányom 2hónapja alig eszik valamit,ennek mi lehet az alapvető oka?Most 2,5éves..volt olyan időszak hogy csak teakolbászt evett sajttal..kakaót és tejet abszolute nem iszik már csak teát.Mai napon elkezdett levest enni de ennyi az össz főétel amit eszik egésznap.
- március 19 töl szedem a gyógyszert dobozra felirtak szerint amit a helyetesitő doktor nő felirt számomra
- Családorvos
- Dietetikus
- Sportszakorvos, személyi edző